Bicikli túra, Geocaching nehézségekkel

Már egy ideje terveztem egy Fertő kerülést biciklivel. De én nem úgy mint az “átlag” biciklista, természetesen én szerettem volna az összes útba eső geoládát megtalálni, ezért nem egynaposra terveztem a túrát, mert a láda keresések miatt nem férne bele egyetlen napba. A terv az volt, hogy két részletben csinálom a túrát, vonattal elutazok Neusiedl am See-be (Nezsider), majd onnan biciklivel jövök le Sopronba, egyik alkalommal a nyugati, másik alkalommal a keleti parton. Eljött az első túra ideje, eltekertem a vasútállomásra és ekkor egy kis hiba csúszott a számításba. Felsővezeték szakadás miatt nem közlekedtek a vonatok Sopron és Wulkaprodersdorf között. Úgy gondoltam, hogy ha ezt a napot erre szántam, akkor nem adom fel, kitekertem Wulkaprodersdorf-ra (20Km) és onnan vonattal utaztam tovább, de a vonat kimaradások és késések miatt két órával később értem a túraútvonal kezdetéhez, e-miatt -idő hiányában- nem tudtam végig tekerni az egész útvonalat. Schützen-ig értem le biciklivel -ez alatt 8 ládát fedeztem fel-, onnan vonattal jöttem haza, hogy időben haza érjek. Legközelebb innen folytatom!

Megtalált ládák:

GC6G7QV – TSC#3 Bahnsteig nach nirgendwo [reloaded]
GC4A56M – In der Froschau
GC1GV6X – CMNS – Hexenbrunnen
GC4H6X1 – anders wandern 2 – Sonnenanbeterin
GC7RKQPWalk of Fame – Bicycle Race – Queen
GC12XKACMNS – Radlerbrunn
GC6RE76SFC#1 Sportzentrum Türkenhain
GC6RD2ZTSC#4 Bahnhof Purbach/Neusiedler See

 

A fotók ide kattintva teljes méretben láthatóak »

Share This:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.