Pilisvörösvári kálvária

Pilisvörösváron volt dolgom, de nem jöhettem el a városból, hogy legalább egy ládát meg ne keressek a közelben.

A város történelme a római korban kezdődik, régészeti kutatások bizonyítják, például a mai Szabadság liget helyén volt római katonai légió táborhelye. Pilisvörösvár a török „időszakban” kapta eredetileg a nevét. 1543-ban Lala Musztafa török pasa várat építtetett vörös agyagból a Buda és Esztergom közötti út védelmére, amely már messziről vörösen csillogott. Ezért a törökök „kizil hiszár palankaszani”-nak, azaz Vörösvárnak nevezték a települést. A mai nevet 1901 óta viseli a falu. A XVIII. században nagy hírességnek számított az úgynevezett „posta út”. Ezt 1749-ben Mária Terézia rendeletére állították, melyen 1752-ben indult meg a forgalom. Úgynevezett „deliszánsz” (postakocsi járat) közlekedett erre, melynek 1888-ig Vörösváron volt megállóhelye. (Mai városháza helyén). 1895. november 16-án Vörösváron áthaladt az első vonat, az akkor épült Budapest-Esztergom gőzvasút vonalon.

GCPVKAPilisvörösvári kálvária

A láda a nemzetközi oldalon is megtalálhtó: GC1JE6GCalvary of Pilisvörösvár

A fotók ide kattintva teljes méretben láthatóak »

Share This:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük